Barion Pixel

Garázs gyanta

Manapság már nem csak a családi házak rendelkeznek garázzsal vagy pincével. A legtöbb társasház esetében egy pince majdnemhogy adott, de már az újabb építésű épületek rendelkeznek mélygarázsokkal is. A pincékben a többség nagyon sok mindent tárol, legfőképp olyan tárgyakat, bútorokat, amik nem férnek el a lakásban, vagy nem passzolnak oda, vagy már régebbiek de még nincs szívük kidobni. A garázsban amellett, hogy az autók parkoló helye van, általában sok otthonban itt kapnak helyet a szerszámok és a barkács eszközök is, valamint kerékpárok is, de akár hosszabb távon gondolkodva a későbbiekben ez lehet a megfelelő hely egy irodának, műhelynek vagy akár a gyerek próbatermeként is szolgálhat, ha zenélni szeretne. Sosem tudhatjuk, hiszen nagyon sok ismert márka egy garázsból indult el. A legtöbb háztartásban a garázs egy olyan helyiség, amely nincsen befejezve, vagy éppenséggel befejezésre vár még. A falak festetlenül, vakoltan állnak, illetve a burkolás sincs kész stb.

Az ilyen helyiségekben általában műgyanta padlót szoktak használni, mivel ilyenkor a legfőbb cél, hogy ellenálló felületünk legyen, illetve könnyen tudjuk takarítani, tisztán tartani, valamint ez manapság már igen népszerűvé is vált. Az ilyen típusú padlók eleinte csak ipari létesítményekben, illetve gyárakban voltak jellemzőek, azonban mostanra már számos háztartásban is találkozhatunk vele.
Népszerűségének köszönhetően már nem csak pincékben vagy garázsokban találkozhatunk vele, ugyanis akár a mosókonyhában vagy egy nappaliban is jól nézhet ki, feldobhatja a teret. Ezek mellett már találkozhatunk ilyen padlókkal a plázák parkolóiban, kórházak várótermeiben, vagy akár egy üzletben is.
Ahhoz, hogy műgyanta padlónk legyen, mindenképpen szükséges egy szakember, ugyanis, ha nem szakszerűen fektetik le, akkor felválhat vagy repedezhet a gyantaréteg. A műgyanta valójában egy öntött padló, tehát folyékony halmazállapotban kerül a padlóra, majd megszilárdul. A végleges műgyanta padló több rétegben készül. Hézagmentes, vízzáró felületet képez, faltól-falig szigetel.

Ezáltal az egész felület esztétikus lesz. Előnyei közé tartozik többek között az is, hogy a már meglévő csempeburkolatra is készíthetjük, így azt nem kell megbontani.
A strapabíró, nedvesség és koszálló padló elengedhetetlen egy pincében és egy garázsban, ezért is ajánlatos műgyanta padlót létrehozni ezekben a helyiségekben.
A Sikafloor Garage egy kétkomponensű, vizes bázisú epoxigyanta bevonat.

Alkalmas beltéri és kültéri használatra egyaránt. Kopásálló, hézagmentes, alacsony karbantartási igényű, vegyszerálló, sima és fényes felületet biztosít. Olyan helyiségekbe ajánlott leginkább, ahol repedésmentes, tartós, vegyi anyagoknak ellenálló, pormentes, könnyen tisztítható, nagy kopásállóságú burkolat szükséges.
Előnyei közé tartozik az is, hogy akár meglévő betonra, cementesztrichre és epoxigyanta habarcsra is felhordható.